A következő órán valami megváltozott. Nem kívülről. Hanem belül.
Bence már automatikusan nyúlt a tollért. Nem gondolkodott rajta. Csak elkezdte.
Anna is. Lassan, de biztosan.
Márk viszont… nem. Hátradőlt. Ugyanúgy, mint korábban. A feladat ott volt előtte. De nem nyúlt hozzá.
A tanár észrevette.
Odament.
— Mi a helyzet? — kérdezte.
Márk vállat vont.
— Nem tudom.
— Mit nem tudsz?
— Ezt az egészet.
Szünet.
— Mi értelme van leírni valamit, ha úgyis rossz lesz?
Csend lett.
Ez most nem vicc volt. Nem irónia. Hanem tényleg kérdés.
A tanár nem válaszolt azonnal.
Leült mellé.
— Szerinted mások tudják?
Márk körbenézett.
Bence írt. Anna is.
— Hát… jobban, mint én.
A tanár megrázta a fejét.
— Nem.
Szünet.
— Ők csak már elkezdték.
Márk nem szólt. A füzetére nézett. Üres volt. Pont, mint pár nappal ezelőtt.
— Nem kell jónak lennie — mondta a tanár.
— De akkor miért csináljam?
Ez a kérdés most máshogy hangzott. Nem viccesen. Nem cinikusan.
Hanem… fáradtan.
A tanár egy pillanatig hallgatott.
— Mert ha nem kezded el…
Szünet.
— akkor biztosan nem fog menni.
Csend.
Bence egy pillanatra felnézett. Anna is. Márk a tollára nézett. Megfogta. Aztán visszatette.
— Most nem — mondta.
A tanár bólintott.
— Rendben.
Felállt. Továbbment. Nem erőltette.
Az óra ment tovább.
Valaki írt. Valaki gondolkodott. És valaki nem csinált semmit.
És ez most először volt kimondva. Hogy ez is része a folyamatnak.
Bence a füzetére nézett. Írt tovább.
De közben valami mást is érzett.
Nem mindenki ugyanott tart.
És ez… rendben van?
Folytatás következik…
A következő részben kiderül, mi történik, amikor valaki visszatér… és mi kell ahhoz, hogy újra elinduljon.